elvileg csak éjfél után fogtam volna neki, miután már befejeztem a Shameless 3. évadát, de egyszerűen már elegem volt abból, hogy rágódjak azon, hogy mit is csináltam ebben az évben... szóval követem a tavalyi sémát, de mivel két Redd's Crannberry-t ittam (ami nem mellesleg felment a fejembe, annyira szarul vagyok, igen tudom, hogy röhejes és sajnálatraméltó), ezért inkább hagyom a francba egyelőre a Shameless-t és írok, mert úgy érzem, hogy ez az egyedüli dolog, amit tényleg szeretek csinálni, mégha szarul is írok. most legszívesebben egyedül lennék egy szórakozóhelyen vagy egy akármilyen normális zenét adó bulin, és addig táncolnék, ameddig a lábam meg nem fájdul, anélkül, hogy bármelyik tetves fiú észrevenne... mert ezután az év után kapják be a nem létező micsodámat. főleg te. igen, te, annak ellenére, hogy többet szenvedtél, mint én és jobban elcseszett a kibaszott élet.
de mielőtt elkezdeném a tavalyihoz hasonló bejegyzést, még azt leírnám, hogy bizony nagyon megutáltam magamnak azt a részét, amely nem képes a férfi nemtől önállónak lennie. azt a részt, amelyik most szenved, mert nem képes magára gondolni, hanem állandóan a szeretetét akarja adni és adományozni, ahelyett, hogy saját magának adja azt.
kezdjük is. kurvára nem lesz elég az az egy nyamvadt gyümölcsös sör...
23 óra 39 perc
januárban nem történt semmi figyelmreméltó dolog, inkább a februári hónap volt az, ami megváltoztatta az egész önértékelésemet, az egész hormonrendszeremet és azt is, hogy egy olyan ember került az utamba, aki a későbbiekben megint elkezdte a szívemet szorongatni. képletesen mondva persze, de megvan szerintem a lényeg. előbb a jó dolog történt. annyira jó volt minden akkor. annak ellenére, hogy nem tudtam, hogy ide fogok jutni. élveztem minden betűt, amit írtam és amit kaptam. élveztem, hogy neki elmondhatok minden, bármi legyen is az... a rossz dolog pedig. áh, komolyan csak én voltam annyira szerencsétlen. már 11 hónap eltelt, de soha nem fogom elfelejteni mennyire kétségbe voltam esve. de elmúlt. jobban lettem, viszont ezentúl már soha nem fogok tudni nyugodtan bármit is csinálni azzal kapcsolatosan, csak ha nem kapok egy olyan valakit, akiben bízhatok és én őneki ugyanolyan fontos vagyok... másrészt remélem, hogy az a senkiházi egyszer, úgy istenesen megszívja, és legalább a felét átéli annak, amit én átéltem.
ezután a március és az április eseménytelenül telt.
májusban már közeledett a félév vége, vizsgák meg minden.
akkor jöttem rá, miután kibőgtem magam, hogy mit is kezdek érezni. mert igen, voltam olyan szerencsétlen, rettentően hülye, hogy elkezdtem érezni az iránt az ember iránt, akit a sorok és képek mögött megismertem. kértem, hogy ezt fejezzük be. te elfogadtad a döntésemet, zokszó nélkül. mert minek is túlbonyolítani, minek törődni egy senki házi erdélyi csitrivel, akinek alig van valamilyen baja a világon, aki nem élte ugyanazt, mint te... aki legszívesebben mindentől megvédene. de nem kéred ezt, nincs szükséged. megértem. most már csak annyit szeretnék, hogy boldog légy, még ha velem ez soha büdös életben nem fog megtörténni. baszki, még találkozni se fogunk, pedig egy országban fogunk lenni. áh, minek is.
mindjárt éjfél, visszatérek majd utána. de úgyis azt fogom kívánni, hogy egyszer lássalak, megérintselek, megízleljelek, és majd utána így is úgy is elküldesz a picsába, mert ugye nincs szükséged rám. igen. nem, ezt mind nem tudnám elmondani neked, max részegen, úgy hogy inkább kiírom magamból, mert azt hiszem, hogy szét fogok robbanni...
0 óra 13 perc
oké. 2017. ezentúl soha többé nem fogok szerelmes lenni. kétszer megtörént. harmadjára kurvára nem fog.
na jó, térjünk vissza.
a vizsgaidőszakot sikeresen zártam, ahhoz képest, hogy első félévben mennyire nyomorult volt minden, főleg jegyek szempontjából. odatettem magam, és persze szerencsére a tantárgyak se voltak nehezek. ezután felkerekedtem és bizony az első fesztiválomon önkéntesként vettem részt. annak ellenére, hogy kábé megutáltatta velem az önkénteskedést, egyben feledhetetlen élményt nyújtott nekem, és megint olyan embereket ismertem meg, akivel még mindig jóban vagyok. a legfontosabb viszont az volt, hogy olyan barátokat szerezhettem, főleg egyet, akivel sok mindenben hasonlítunk egymásra. köszönöm, hogy vagy nekem!
azt hiszem, hogy ezt az egész mende-mondát lefogom gyorsan rendezni, mert inkább visszatérek a Shameless-hez, mint hogy az életemet szomorítsam...
nyáron másodjára is eladtam annak az ördögnek a lelkemet, aki a pénzért felelős. majdnem idegösszeomlásom volt emiatt. és nem, többet nem fogok ott dolgozni. dolgoztam, mint egy marha, nagy nehezen megszereztem azt a pénzt, amire szükségem volt, s így megtudtam venni egy laptopot.
0 óra 29 perc
hm. jó gyorsan megy ez. milyen könnyen megy az írás, hah. ha ezt tudtam volna hamarabb!
elérkezett a szeptember vége is. újra felköltöztem Kolozsvárra. rettentően vártam, de soha nem gondoltam volna, hogy annyira szerencsétlenül fogom érezni magam, hogy egy valaki miatt nem járkálok ki, hanem beburkolózom és ki nem bújok onnan. habár emiatt egy hülyeséget se csináltam, úgy hogy egyrészt remek dolog, hogy nem járkáltam.
de barátokra leltem. olyanokra, akikre tudom, hogy számítani tudok a válságos időszakjaimban. és emiatt rettentően hálás vagyok. ez a második év sokban segített, már most, pedig még nincs vége az első félévnek. szeretem őket.
teltek a hetek, írogattam vagy házit vagy a kis diákújságunknak. itthon rosszabbodott a helyzet. mindenki beteg. a halál lassan bekúszik a lábaink között és elveszi lassan a gyengébbeket.
hát nem hiszem el! még most is a te üzeneted lesem, hogy hátha eszedbe jutottam, de nem. minek is.
oké, visszatérek. ők a mindenem. a családom a legfontosabb az életemben. nélkülük semmit nem tudtam volna véghez vinni. ezért nem akarom őket elveszíteni. azt akarom, hogy küzdjenek magukért, hogy reméljenek, mert lesz jobb is. lesz jobb is. félek.
igen, még mindig rád gondolok, hiába is reménykedsz, hogy nem.
0 óra 38 perc
december 5., pont a szülinapom előtt. a telefonomat az emberiség egyik "díszpéldánya" ellopta. szenvedtem. fájt. egy havi fizetésem elment. mennyit güriztem azért, hogy majd megvegyem az álmaim telefonját. s most egy szarral vagyok itt. hogy rohadjon meg az az ember. rohadjon meg.
0 óra 42 perc
annak ellenére, hogy eléggé érdekes és meghatározó év volt ez számomra, hamar lerendeztem. hah. és még nem is vagyok részeg. hah. nem is leszek. hah.
a szülinapom a legjobb volt, csak a kelleténél többet ittam. és igen. írtam neked. azt írtam, hogy másra nem tudok gondolni csak rád. bocsánatot kértem utána, és te azt írtad, hogy nem gond. pedig biztosan lett volna mondanivalód. de nem akartál bántani. látod? milyen gyönyörű és értékes ember vagy. minden hibáddal együtt. azt hiszem így szeretlek. igen. nem garantálom, hogy hogyha valaha is találkozunk ugyanígy fogok reagálni, de most ezt érzem. szeretlek.
0 óra 49 perc
most régi szar pop számokat hallgatok. vagy nem is tudom, hogy milyen műfajuk van. de szeretem. szeretem, mert megtudják mozgatni a testem. mert a ritmus észveszejtő. akkor érzem magam a legbiztosabban, akkor van önbizalmam. a tánc gyógyír. bárcsak eltudnálak varázsolni vele, lehet, hogy tetszene.
miért gondolok rád, amikor nem kellene? amikor a családom romokban van? nem tudom. nem normális dolog ez. biztos vagyok benne, hogy amikor megtalálod ezt a blogot, és látod, hogy mennyi mindent írtam rólad, megfogsz utálni. azért, mert téged szeretni tudlak, amikor nem kellene... utálj meg. de egyszer hadd, hogy találkozzak veled, megízleljek, megérintselek, s minden más. benned bíznék, mindazok ellenére, ami történt/történik veled. óóó, most biztos hülyének tartasz. ez van. nem tehetek róla most. épp. de utánad nem leszek szerelmes. soha.
0 óra 54 perc
bizony. úgy végeztem ezzel az évvel, hogy azt kívántam, hogy találkozzak veled. de utána... nekem a szerelem soha többet nem fog létezni. nem fog. engem nem fog eléggé szeretni senki se, hogy elfogadja a hóbortjaimat. senki. még te se viseltél volna el.
ó, még van egy söröm, mindjárt megbontom.
nem engem senki se fog szeretni. nem nézek ki jól. fura vagyok. egyszerre szeretem az indie, alter zenéket a hülye pop, edm és ezekhez hasonló zenéket. egyszerre akarom a gyengédséget és a keménységet. minden szempontból.
akárki is fogja ezt a szöveget olvasni, azt fogja majd hinni, hogy ez a lány megőrült. nem ellenkezem. igazad van.
mindeeegy.
1 óra 1 perc
Magyarországon is újév van már. remélem ünnepelsz, s egy kis boldogságot is érzel. biztosan nem gondolsz rám, ahogy én gondoltam rád. nem baj az. neked most más valaki fontos. nekem is ő lenne. a legjobbat kívánom neki és neked. még ő is fontossá vált számomra, pedig nem is ismerem. remélem jól leszel.
a fájdalmas veszteségek ellenére, amit a világ és engemet ért, azt szeretném az újévtől, hogy segítsen abban, hogy jobb ember legyen. hogy több önbizalmam legyen. hogy többé ne legyek szerelmes. hogy senki se menjen el örökre a családomból. hogy egy tökös csaj legyek, aki minden fiú tökét kicsavarja. hogy jól tanuljak. hogy minden oké legyen Budapesten. hogy ne kövessek el ott semmi hülyeséget. jobb akarok lenni.
úgy hogy ne félj. megfogadom, hogy elfelejtelek. de előbb látni akarlak. utána fátylat borítok mindenre. viszont boldog vagyok, hogy megismertelek. rengeteg dolgot adtál nekem, és soha nem foglak elfelejteni.
és nem. nem leszek olyan, mint ő. nem fogok minden nyomorult percemben inni. jobb leszek nála. ő is szeretné, hogy jobb legyek nála. sikerülni is fog!
szeretlek.
békés új évet, te nagyvilág!
2016. december 31., szombat
2016. december 25., vasárnap
elfáradtam
hazafelé jövet, miközben az autó döcögve megy a havas, keskeny utakon,
gondolkodom és előre nézve a hátsó ülés közepén leginkább szavak foszlánya,
eldugott és visszaszorított érzések örvénye szabadul fel bennem. tíz hónapja. tíz hónapja minden megváltozott, majdnem mindennap arra gondolok, hogy épp mit
csinálsz, miközben rovóm a szerteszét ágazó, zsúfolt utcákat vagy éppen valakit
hallgatok, miközben mesél arról, hogy mi is történt a 18. században. tűkön ülve
várom, hogy mikor vagy elérhető, mikor tudok írni neked, mikor nem zavarlak
téged. napokig várok, egy nap legalább hússzor megnézem, hogy mikor vagy aktív,
de nem írok, nem akarok fölöslegesen zavarni téged a tanulásban… aztán valahogy
mégis eszedbe jut az a szerencsétlen valaki. s amikor tényleg odajutunk, hogy
beszéljünk, olyan vagy mintha egy hernyó, begubózol, és nem mondasz semmit. most már csak a hétköznapok unalmas fecsegései vannak jelen a beszélgetésekben. írom folyamatosan a magamét, te meg ugyanazt csinálod, mint az emberek, amikor
tudomásul vesznek valamit, de nem érdeklik, és csak bólogatnak. már nem mondasz
semmit se magadról, nem mesélsz arról, hogy milyen filmet láttál, mi érdekeset
tanultál meg aznap anatómiából vagy arról, hogy miről elmélkedtél az utóbbi
időben. már nem vagyok érdekes számodra. mert te vagy túl fent vagy, vagy túl
lent. én meg valahol középen andalgok, elfáradva, állandóan azon gondolkodva,
hogy mit is képzelek én, miért is gondolok rád mindig, miért is fáradozom azon,
hogy érdekesebbnél érdekesebb témákat hozzak fel, hogy ne laposodjon el a
beszélgetésnek nevezett szövegelés, és hogy ne gondolj butának. segíteni,
vigasztalni szeretnélek akármikor, amikor vihar van benned és körülötted, de
soha nem engeded, pedig én innen több száz kilométerről is, mindent megtennék,
hogy jól legyél. de te ezt nem kéred.
arról írok neked, hogy lassan üres leszek, és már nem marad bennem csöppnyi
szeretet sem. nem jössz rá, hogy mindez rólad szól, arról, hogy neked adnám. nem, te ezt úgyse kéred.
"hangtalan szavakkal utánad kiáltok."
2016. november 8., kedd
nem maradt más választásom
nem maradt más választásom,
csak az, hogy olyan meglepően gyorsan eltüntesselek az életemből,
mint amilyen gyorsan belecsöppentél.
nincs ámítás, sem álmodozás.
lehetetlenség és ábrándozás
sötétíti be az amúgy is szomorú napjaimat
akkor amikor nem váltunk szót.
nem számítok neked, hogyan is számíthatnék
hisz' ez kész röhej!
ezért inkább kilöklek
s veled együtt a szívemet.
gondolod, hogy lehetetlen?
sajnos nem, egyetlenem.
benned ami van, mérgező
olyannyira, hogy rögtön gúzsba köt.
szívemet ez ellopta,
s nem tudom mikor kerül vissza oda,
ahol a helye van.
gondolod, hogy menthetetlen vagy?
hogy semmi gyógyír, semmi vigasztalás
nem oldja meg problémáidat?
rosszul hiszed, hogy a világon csak fájdalom van.
igen.
még életed kezdetén vagy.
megannyi időd van,
ne pocsékold olyanra, ami nem te vagy.
ne temetkezz el a sötétség bugyraiba!
de azt se mondom, hogy változz meg.
mert nekem így vagy jó.
ha parányi szikra felcsillog
oda tüstént futni fogok.
de érezzem, hogy érdekellek
másképp, nem marad már más választásom.
u.i.: én neked köszönök mindent, visszatartottál rengeteg hülyeségtől csak azzal, hogy írtál nekem. másra nem gondoltam, mást nem kívántam. csak folyamatosan rád gondoltam.
(ha egyszer valaha olvasni fogod, miután már egy ideje nem beszélünk, tudd, hogy nem haragszom és nem csalódtam benned. gyönyörű ember vagy, ezt soha se felejtsd el.)
csak az, hogy olyan meglepően gyorsan eltüntesselek az életemből,
mint amilyen gyorsan belecsöppentél.
nincs ámítás, sem álmodozás.
lehetetlenség és ábrándozás
sötétíti be az amúgy is szomorú napjaimat
akkor amikor nem váltunk szót.
nem számítok neked, hogyan is számíthatnék
hisz' ez kész röhej!
ezért inkább kilöklek
s veled együtt a szívemet.
gondolod, hogy lehetetlen?
sajnos nem, egyetlenem.
benned ami van, mérgező
olyannyira, hogy rögtön gúzsba köt.
szívemet ez ellopta,
s nem tudom mikor kerül vissza oda,
ahol a helye van.
gondolod, hogy menthetetlen vagy?
hogy semmi gyógyír, semmi vigasztalás
nem oldja meg problémáidat?
rosszul hiszed, hogy a világon csak fájdalom van.
igen.
még életed kezdetén vagy.
megannyi időd van,
ne pocsékold olyanra, ami nem te vagy.
ne temetkezz el a sötétség bugyraiba!
de azt se mondom, hogy változz meg.
mert nekem így vagy jó.
ha parányi szikra felcsillog
oda tüstént futni fogok.
de érezzem, hogy érdekellek
másképp, nem marad már más választásom.
u.i.: én neked köszönök mindent, visszatartottál rengeteg hülyeségtől csak azzal, hogy írtál nekem. másra nem gondoltam, mást nem kívántam. csak folyamatosan rád gondoltam.
(ha egyszer valaha olvasni fogod, miután már egy ideje nem beszélünk, tudd, hogy nem haragszom és nem csalódtam benned. gyönyörű ember vagy, ezt soha se felejtsd el.)
2016. október 8., szombat
kiírom a szívemet
kiírom a szívemet,
mert csordultig tele van
méreggel, ideggel,
magánnyal, szomorúsággal,
féltékenységgel, zavarodottsággal,
szerelemmel.
kiírom a szívemet,
mert te teljesen
befészkelődtél oda.
bebújtál, oda,
ahová nem kellene
senkinek se kerülnie.
kiírom a szívemet,
mert csak keserűség van ott bent,
mert másnak nem mondhatok semmit se,
mert őrültség ami érzek,
mert nem kellene semmit se érezzek,
mert te nem létezel itt, pont mellettem.
mert csordultig tele van
méreggel, ideggel,
magánnyal, szomorúsággal,
féltékenységgel, zavarodottsággal,
szerelemmel.
kiírom a szívemet,
mert te teljesen
befészkelődtél oda.
bebújtál, oda,
ahová nem kellene
senkinek se kerülnie.
kiírom a szívemet,
mert csak keserűség van ott bent,
mert másnak nem mondhatok semmit se,
mert őrültség ami érzek,
mert nem kellene semmit se érezzek,
mert te nem létezel itt, pont mellettem.
2016. október 3., hétfő
rossz álom: a munka
a gondolatok csak cikáznak
forognak
és nem állnak le
nem vagyok nyugodt, csak ha alszom
és ha alszom, akkor olyan mintha kómában lennék, csak a telefon ébresztőjét hallom reggel
felugrok rá és onnan kezdődik előröl.
forognak
és nem állnak le
nem vagyok nyugodt, csak ha alszom
és ha alszom, akkor olyan mintha kómában lennék, csak a telefon ébresztőjét hallom reggel
felugrok rá és onnan kezdődik előröl.
kacagni akarok, élvezni akarok, élni akarok
Nem tudtam, hogy mi lesz.
Nem tudtam, hogy mire számítsak.
Csak azt tudtam, hogy nekem dolgoznom kell és azt, hogy nekem kell megszereznem a pénzt a laptopra és a telefonra. Persze, simán megúszhattam volna a munkát vagy legalábbis már egy fényképezőgépre gyűjtethettem volna, ha drága apám nem költi el a pénzt olyan dolgokra, amik tönkre teszik az életünket. Lévén, hogy nem volt választásom, visszakerültem a tavaly őrületbe, a tavalyi fél 5-ös keléshez. Meglepetésemre, sokkal nehezebben bírtam, mint tavaly. Sokkal jobban stresszesek voltak a mindennapjaim, tömtem magamba a csokit, és persze a csokis fánkot sem vetettem meg a változatosság kedvéért sem. Legrosszabb nem is az volt, hogy 5 év után elértem megint ugyanazt a testsúlyt, amelyhez soha nem akartam visszatérni, hanem az, hogy éreztem, fent, ott ahol minden eldől s az, ami mindent elvégez gyakorlatilag kezd megzavarodni, kezd összefüggéstelen gondolatok szőni... Röviden: éreztem, hogy kurvára nem vagyok jól az agyamnál. Nem túlzok. De tényleg nem. Utolsó este, mielőtt el nem jöttem, a kimerültségtől és az idegességtől azt hittem, hogy a szám félre fog menni, úgy mint a mamáimnál, és agyvérzést fogok kapni a sok idegtől és attól, hogy felmegy a vérnyomásom...
Még mindig azon gondolkozom, hogy megérte-e ez a sok szar. Nem, nem érte meg, de rájöttem, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy ilyen szemét munkát nem fogok végezni soha többet, mert nem akarok nap mint nap, úgy dolgozni, hogy minden egyes faszság eszembe jut, amit valaha is elkövettem vagy megtörtént velem vagy én okoztam. Nem akarok olyan munkahelyet, ahol a saját személyes gondjaim folyamatosan ott lihegnek a sarkamban minden másodpercben.
Be kellene tiltani azt a céget, mert tönkre teszik az emberek ép elméjét.
Úgyhogy én egy kicsit tönkremenve, de elkezdtem a második évemet is. Bennem nem sok minden változott, mert ugyanolyan nyomorultul érzem magam, hiába találkoztam a csoport társaimmal, akik azért felvidítanak és hiába kerültem új emberek közé. Meg aztán igazából ugyanolyan egyedül érzem magam, még annyi emberrel körülvéve is.
Pluszba még hozzájön az is, hogy körülbelül az isten háta mögött lakok, semmi nincs közel, még bulizni se tudok elmenni, mert elköltöttem a pénzt olyan dolgokra, amiket muszáj volt megvennem.
Bulizni akarok, beszélni akarok, kacagni akarok, élvezni akarok, élni akarok.
Ó, igen, és kiakarok Budapestre jutni. Olyan nagy kérés ez?
Látni akarom őt. Át akarom ölelni őt, érezni akarom őt, A mosolygós arcát, a bánatos arcát, a boldog arcát, a részeg arcát akarom látni.
Egyszer. Egyszer. Egyszer megakarok minden kicsi, mászkáló, gonosz méregtől szabadulni.
De nem, én szerencsétlen vagyok.
Nem tudtam, hogy mire számítsak.
Csak azt tudtam, hogy nekem dolgoznom kell és azt, hogy nekem kell megszereznem a pénzt a laptopra és a telefonra. Persze, simán megúszhattam volna a munkát vagy legalábbis már egy fényképezőgépre gyűjtethettem volna, ha drága apám nem költi el a pénzt olyan dolgokra, amik tönkre teszik az életünket. Lévén, hogy nem volt választásom, visszakerültem a tavaly őrületbe, a tavalyi fél 5-ös keléshez. Meglepetésemre, sokkal nehezebben bírtam, mint tavaly. Sokkal jobban stresszesek voltak a mindennapjaim, tömtem magamba a csokit, és persze a csokis fánkot sem vetettem meg a változatosság kedvéért sem. Legrosszabb nem is az volt, hogy 5 év után elértem megint ugyanazt a testsúlyt, amelyhez soha nem akartam visszatérni, hanem az, hogy éreztem, fent, ott ahol minden eldől s az, ami mindent elvégez gyakorlatilag kezd megzavarodni, kezd összefüggéstelen gondolatok szőni... Röviden: éreztem, hogy kurvára nem vagyok jól az agyamnál. Nem túlzok. De tényleg nem. Utolsó este, mielőtt el nem jöttem, a kimerültségtől és az idegességtől azt hittem, hogy a szám félre fog menni, úgy mint a mamáimnál, és agyvérzést fogok kapni a sok idegtől és attól, hogy felmegy a vérnyomásom...
Még mindig azon gondolkozom, hogy megérte-e ez a sok szar. Nem, nem érte meg, de rájöttem, hogy mindent megteszek annak érdekében, hogy ilyen szemét munkát nem fogok végezni soha többet, mert nem akarok nap mint nap, úgy dolgozni, hogy minden egyes faszság eszembe jut, amit valaha is elkövettem vagy megtörtént velem vagy én okoztam. Nem akarok olyan munkahelyet, ahol a saját személyes gondjaim folyamatosan ott lihegnek a sarkamban minden másodpercben.
Be kellene tiltani azt a céget, mert tönkre teszik az emberek ép elméjét.
Úgyhogy én egy kicsit tönkremenve, de elkezdtem a második évemet is. Bennem nem sok minden változott, mert ugyanolyan nyomorultul érzem magam, hiába találkoztam a csoport társaimmal, akik azért felvidítanak és hiába kerültem új emberek közé. Meg aztán igazából ugyanolyan egyedül érzem magam, még annyi emberrel körülvéve is.
Pluszba még hozzájön az is, hogy körülbelül az isten háta mögött lakok, semmi nincs közel, még bulizni se tudok elmenni, mert elköltöttem a pénzt olyan dolgokra, amiket muszáj volt megvennem.
Bulizni akarok, beszélni akarok, kacagni akarok, élvezni akarok, élni akarok.
Ó, igen, és kiakarok Budapestre jutni. Olyan nagy kérés ez?
Látni akarom őt. Át akarom ölelni őt, érezni akarom őt, A mosolygós arcát, a bánatos arcát, a boldog arcát, a részeg arcát akarom látni.
Egyszer. Egyszer. Egyszer megakarok minden kicsi, mászkáló, gonosz méregtől szabadulni.
De nem, én szerencsétlen vagyok.
2016. július 23., szombat
Amit akarok
eltűnök az emberek közt
s könyvek fedelei mögé bújok el
hogy senki se lássa meg
jelentéktelen arcomat, szememet,
csúf testemet, agybajos gondolkodásomat
és szürke személyiségemet.
mert kitűnni a világban az emberek közül
kész öngyilkosság
üresség és irigység marad meg csak azután.
választani lehet, de egyik sem jó
ha minduntalan minden este úgy fekszem le,
hogy csak egyedül jó.
felfedezni, megismerni
elfogadni kell magamat
az önbizalom nyerése számomra már
létfontosságú
ha mindez nincs, elveszek a sötétségbe örökre
és nem tudom ha vissza tudok jönni-e.
amit akarok: ész vesztő és őrjítő
dallamokra táncolni az éjszaka sötétjében
megbújó fénynyalábok között,
és sötét kék égen fényes ezernyi csillagot
az örökkévalóságon át bámulni.
amit akarok 2.: beszívni minden virág
édes, mámorító illatát
anyunak és testvéremnek örömet okozni,
dolgozni újságíróként egy szép nyugodt helyen
s élvezni az életet, úgy ahogy én akarom, hogy legyen.
semmi zavaró tényező,
semmi szerelmi bánat
csak a szokásos élet problémák,
ami minden embert megtalál.
csak ennyit akarok.
s könyvek fedelei mögé bújok el
hogy senki se lássa meg
jelentéktelen arcomat, szememet,
csúf testemet, agybajos gondolkodásomat
és szürke személyiségemet.
mert kitűnni a világban az emberek közül
kész öngyilkosság
üresség és irigység marad meg csak azután.
választani lehet, de egyik sem jó
ha minduntalan minden este úgy fekszem le,
hogy csak egyedül jó.
felfedezni, megismerni
elfogadni kell magamat
az önbizalom nyerése számomra már
létfontosságú
ha mindez nincs, elveszek a sötétségbe örökre
és nem tudom ha vissza tudok jönni-e.
amit akarok: ész vesztő és őrjítő
dallamokra táncolni az éjszaka sötétjében
megbújó fénynyalábok között,
és sötét kék égen fényes ezernyi csillagot
az örökkévalóságon át bámulni.
amit akarok 2.: beszívni minden virág
édes, mámorító illatát
anyunak és testvéremnek örömet okozni,
dolgozni újságíróként egy szép nyugodt helyen
s élvezni az életet, úgy ahogy én akarom, hogy legyen.
semmi zavaró tényező,
semmi szerelmi bánat
csak a szokásos élet problémák,
ami minden embert megtalál.
csak ennyit akarok.
2016. július 9., szombat
Te meg én
a nap sugara
testedet megvilágítja,
sötétbarna hajad
méz barnává változik.
eltűnik a tér,
s csak te meg én
az örökkévalóság küszöbén.
izzó leheleted fülem mögött
megőrjít, megbabonáz.
finom és egyben durva ujjperceid
a bőröm minden szegletéhez elér.
fehér bőröd kontraszt a barna bőrhöz képest,
de mégis eggyé válnak.
a bársonyos csókokat és simogatásokat
felváltja
a türelmetlenség, s az egymás iránti éhség
elviselhetetlenné tesz mindent.
de a ragaszkodás
felülmúlhatatlan valóság.
szerelmes suttogások
édes sóhajtások,
nevemet kiáltod
nevedet kiáltom.
lélekbehatoló egyesülésnek
örök szerelem a folytatása.
mindez rohamos,
fejben áramló fantázia,
mert te meg én
nem létezünk
csak te és én
külön lélegzünk.
testedet megvilágítja,
sötétbarna hajad
méz barnává változik.
eltűnik a tér,
s csak te meg én
az örökkévalóság küszöbén.
izzó leheleted fülem mögött
megőrjít, megbabonáz.
finom és egyben durva ujjperceid
a bőröm minden szegletéhez elér.
fehér bőröd kontraszt a barna bőrhöz képest,
de mégis eggyé válnak.
a bársonyos csókokat és simogatásokat
felváltja
a türelmetlenség, s az egymás iránti éhség
elviselhetetlenné tesz mindent.
de a ragaszkodás
felülmúlhatatlan valóság.
szerelmes suttogások
édes sóhajtások,
nevemet kiáltod
nevedet kiáltom.
lélekbehatoló egyesülésnek
örök szerelem a folytatása.
mindez rohamos,
fejben áramló fantázia,
mert te meg én
nem létezünk
csak te és én
külön lélegzünk.
2016. június 27., hétfő
Nyár
Forró nyári melegség
Arcomba üt
Lágy illatok
Suhannak el,
Madarak csicsergése és
Bogarak zümmögése teszi teljessé a napot.
Zöld fű
Zöld fa
Süt a nap
Te szeretsz
Én szeretlek
Forró nyári éjszakán
Ezt álmodom.
Boldogság, jókedv
Szerelem
Ez mind csak fantázia
Örök magány
Fülsüketítő ordibálások
Fájdalmas jajgatások
Két szoba
Egyben a halál
Fájdalom
Világösszeomlás
Önzőség
Szeretethiány
Aztán kacagás
Sok fagyi és csokievés
Mert azt szeretem
Zöld fű
Zöld fa
Süt a nap
Te szeretsz
Én szeretlek
Forró nyári éjszakán
Ezt álmodom.
Arcomba üt
Lágy illatok
Suhannak el,
Madarak csicsergése és
Bogarak zümmögése teszi teljessé a napot.
Zöld fű
Zöld fa
Süt a nap
Te szeretsz
Én szeretlek
Forró nyári éjszakán
Ezt álmodom.
Boldogság, jókedv
Szerelem
Ez mind csak fantázia
Örök magány
Fülsüketítő ordibálások
Fájdalmas jajgatások
Két szoba
Egyben a halál
Fájdalom
Világösszeomlás
Önzőség
Szeretethiány
Aztán kacagás
Sok fagyi és csokievés
Mert azt szeretem
Zöld fű
Zöld fa
Süt a nap
Te szeretsz
Én szeretlek
Forró nyári éjszakán
Ezt álmodom.
Egyedül
Egy menthetetlen szerencsétlenség
Az emberek érzéseivel játszadozva
Minduntalan
Egyedül.
Hibásnak érezni magam
Elengedhetetlen,
Belülről felemészt
S bármikor elragad.
Magamba fojtani mindent
Nem tudom,
Kell olyan valaki
Akivel valaki tudok lenni.
Az emberek érzéseivel játszadozva
Minduntalan
Egyedül.
Hibásnak érezni magam
Elengedhetetlen,
Belülről felemészt
S bármikor elragad.
Magamba fojtani mindent
Nem tudom,
Kell olyan valaki
Akivel valaki tudok lenni.
2016. május 28., szombat
Kisbagoly
"Lost and afraid
Young and innocent but getting older
I don't wanna be alone
I don't wanna be alone."
De mégis az vagyok. S akármennyire is akarom, nem tudok rajta változtatni. Vagy túl rámenős vagyok vagy túl félénk. Vagy egyik se vagy mindkettő. Egy biztos: valami miatt soha nem vagyok elég. Akárhogyan is önmagamat adom, valahogy nem tűnök egy hímnemű személynek sem érdekesnek. Elfelejtenek. Mindig elfelejtik a szürke kis egeret. Egyeseknek egy ideig jó vagyok, mert meghallgatom a bajaikat, elbeszélgetek velük, aztán utána semmi. Ez ugye mind olyanokkal történt, akik nekem tetszettek. Volt már úgy, hogy én is tetszettem valakinek, de egyszerűen nem éreztem azt, hogy egy hullámhosszon vagyok vele. Így én voltam a beszélgetés abbahagyásának a kezdeményezője. Úgy hogy mindig, de mindig elcsesztem,
Viszont most éppen nem is ez a baj.
Mint ahogy a legtöbbször, most is hiú ábrándokba vetettem magam. Csak becsukom a szemem és árad, mint a folyó, csak az alvás állítja meg. S ezek az ábrándok/fantáziálások egy olyasvalakivel történtek, akinek az arcát nem láttam soha az életben, azonban a lelkéről sokkal többet tudok. Abszolút mindent megtudtam beszélni vele. Majdnem mindenhez ért, és így még könnyen tanulni is tudtam tanulni tőle, ha nem lenne olyan szerencsétlen, feledékeny agyam. De ezt a feledékenységet is megértette. Több önbizalma van, mint nekem. Sportol, és még hogyha egy része a sötétséghez tartozik, életvidám srác. Könyvek és filmek/sorozatok iránti szeretete mind megvan, de a kockulás mellett szereti kint tölteni az időt a szabadban. Okos, tehetséges, az állatorvosi egyetemre készül, mivel imádja az állatokat. S előszeretettel mutatta nekem az édes macskáit, akiket mindig dögnek nevezett, pedig érződött az írásából, hogy nélkülük minden más lenne. A húga a mindene, úgy védi mind a medveanya a kis bocsait. Csodálatra méltó.
Igazából nem is tudom hogy tudtuk ennyire jól megismerni egymást. Legalábbis azt a részét, amit mutatott. Sok mindent elmondtam neki, sokszor előbb tudott meg egy dolgot mint bárki más a közelemből. Mondhatni minden érzésemről beszéltem neki, arról is, hogy jelenleg mik azok a dolgok, amelyek folyamatosan mérgeznek. Érezte az önbizalomhiányomat. Bátorított, segített és mindig rendes volt velem. Kicsit ittasan nem volt szerencsés beszélni, mert ő olyasmit írt, amitől én ellágyultam és azt hittem, hogy én vagyok a legszerencsésebb. Én meg olyat írtam, ami több mint valószínű, hogy megijesztette vagy legalábbis magában le hülye-libázott, mert olyan gyerekesen és naivan gondolkodom és érzek, főleg úgy, hogy semmi esély a találkozásra. Meg nem vagyok neki való. Ezt ő nem tudná meghatározni, és én még úgyse. De igazából mindegy. Istenem, mennyit mondtam és írtam le ezt a szót azóta...
Persze, ahogy minden jónak van egy befejeződése, ennek az is lett. Sírtam. Dühös voltam. Azt írtam neki, hogy elkezdtem kötődni hozzá, és hogy be kellene fejeznünk a beszélgetést. Azt már nem mondtam el, hogy közel álltam ahhoz, hogy belé essek. Elborzadt volna biztosan. Igent mondott a kérésemre. Semmi gond vagy neheztelés nélkül. Ez fájt és még mindig fáj a legjobban. Nem jelentettem semmit neki, csak egy egyszerű internet-barátot, akivel bármikor megtud beszélni bármit. Még azt is hozzátette, hogy furcsállja ami történt, mivel nem küldött magáról képet, mert azt gondolta, hogyha látom az arcát, jobban elkezdek hozzá kötődni érzelmileg. És elcseszettül gondolkozott. Kurvára elcseszettül. Ha nem is tisztán, de láttam róla képet. Annyi elég is volt. Viszont én már azelőtt kezdtem kedvelni.
De amint már írtam, ez már nagyon mindegy.
Hiszen én képzeltem bele túl sokat, én kezdtem el többet érezni a kelleténél, én vagyok az a hülye szeretetéhes, aki annyit reménykedik, hogy legalább egyszer lesz egy kapcsolata valakivel, aki egy kicsit is szereti őt és elfogadja olyannak, amilyen. Én vagyok mindenért a felelős, ő semmiért sem.
Lassan már több mint egy hét telt el azóta, hogy egy szót sem írtunk egymásnak. Még mindig fáj. Nem is tudom hányszor álltam neki, hogy írjak valamit. Bármit, amivel semmisé tehetjük azt amit mondtam. Habár még mindig nem tudom, hogy jól tettem azt, hogy elmondtam neki mit is érzek valójában. Mindegy már.
Már csak ez marad:
Eljön az, hogy nem tudod mit csinálj,
Annyira elragad.
De felállsz és tovább lépsz
Így minden a múltban marad.
Young and innocent but getting older
I don't wanna be alone
I don't wanna be alone."
De mégis az vagyok. S akármennyire is akarom, nem tudok rajta változtatni. Vagy túl rámenős vagyok vagy túl félénk. Vagy egyik se vagy mindkettő. Egy biztos: valami miatt soha nem vagyok elég. Akárhogyan is önmagamat adom, valahogy nem tűnök egy hímnemű személynek sem érdekesnek. Elfelejtenek. Mindig elfelejtik a szürke kis egeret. Egyeseknek egy ideig jó vagyok, mert meghallgatom a bajaikat, elbeszélgetek velük, aztán utána semmi. Ez ugye mind olyanokkal történt, akik nekem tetszettek. Volt már úgy, hogy én is tetszettem valakinek, de egyszerűen nem éreztem azt, hogy egy hullámhosszon vagyok vele. Így én voltam a beszélgetés abbahagyásának a kezdeményezője. Úgy hogy mindig, de mindig elcsesztem,
Viszont most éppen nem is ez a baj.
Mint ahogy a legtöbbször, most is hiú ábrándokba vetettem magam. Csak becsukom a szemem és árad, mint a folyó, csak az alvás állítja meg. S ezek az ábrándok/fantáziálások egy olyasvalakivel történtek, akinek az arcát nem láttam soha az életben, azonban a lelkéről sokkal többet tudok. Abszolút mindent megtudtam beszélni vele. Majdnem mindenhez ért, és így még könnyen tanulni is tudtam tanulni tőle, ha nem lenne olyan szerencsétlen, feledékeny agyam. De ezt a feledékenységet is megértette. Több önbizalma van, mint nekem. Sportol, és még hogyha egy része a sötétséghez tartozik, életvidám srác. Könyvek és filmek/sorozatok iránti szeretete mind megvan, de a kockulás mellett szereti kint tölteni az időt a szabadban. Okos, tehetséges, az állatorvosi egyetemre készül, mivel imádja az állatokat. S előszeretettel mutatta nekem az édes macskáit, akiket mindig dögnek nevezett, pedig érződött az írásából, hogy nélkülük minden más lenne. A húga a mindene, úgy védi mind a medveanya a kis bocsait. Csodálatra méltó.
Igazából nem is tudom hogy tudtuk ennyire jól megismerni egymást. Legalábbis azt a részét, amit mutatott. Sok mindent elmondtam neki, sokszor előbb tudott meg egy dolgot mint bárki más a közelemből. Mondhatni minden érzésemről beszéltem neki, arról is, hogy jelenleg mik azok a dolgok, amelyek folyamatosan mérgeznek. Érezte az önbizalomhiányomat. Bátorított, segített és mindig rendes volt velem. Kicsit ittasan nem volt szerencsés beszélni, mert ő olyasmit írt, amitől én ellágyultam és azt hittem, hogy én vagyok a legszerencsésebb. Én meg olyat írtam, ami több mint valószínű, hogy megijesztette vagy legalábbis magában le hülye-libázott, mert olyan gyerekesen és naivan gondolkodom és érzek, főleg úgy, hogy semmi esély a találkozásra. Meg nem vagyok neki való. Ezt ő nem tudná meghatározni, és én még úgyse. De igazából mindegy. Istenem, mennyit mondtam és írtam le ezt a szót azóta...
Persze, ahogy minden jónak van egy befejeződése, ennek az is lett. Sírtam. Dühös voltam. Azt írtam neki, hogy elkezdtem kötődni hozzá, és hogy be kellene fejeznünk a beszélgetést. Azt már nem mondtam el, hogy közel álltam ahhoz, hogy belé essek. Elborzadt volna biztosan. Igent mondott a kérésemre. Semmi gond vagy neheztelés nélkül. Ez fájt és még mindig fáj a legjobban. Nem jelentettem semmit neki, csak egy egyszerű internet-barátot, akivel bármikor megtud beszélni bármit. Még azt is hozzátette, hogy furcsállja ami történt, mivel nem küldött magáról képet, mert azt gondolta, hogyha látom az arcát, jobban elkezdek hozzá kötődni érzelmileg. És elcseszettül gondolkozott. Kurvára elcseszettül. Ha nem is tisztán, de láttam róla képet. Annyi elég is volt. Viszont én már azelőtt kezdtem kedvelni.
De amint már írtam, ez már nagyon mindegy.
Hiszen én képzeltem bele túl sokat, én kezdtem el többet érezni a kelleténél, én vagyok az a hülye szeretetéhes, aki annyit reménykedik, hogy legalább egyszer lesz egy kapcsolata valakivel, aki egy kicsit is szereti őt és elfogadja olyannak, amilyen. Én vagyok mindenért a felelős, ő semmiért sem.
Lassan már több mint egy hét telt el azóta, hogy egy szót sem írtunk egymásnak. Még mindig fáj. Nem is tudom hányszor álltam neki, hogy írjak valamit. Bármit, amivel semmisé tehetjük azt amit mondtam. Habár még mindig nem tudom, hogy jól tettem azt, hogy elmondtam neki mit is érzek valójában. Mindegy már.
Már csak ez marad:
Eljön az, hogy nem tudod mit csinálj,
Annyira elragad.
De felállsz és tovább lépsz
Így minden a múltban marad.
2016. április 25., hétfő
Röviden és egyszerűen
Zűrzavarban bátortalankodva
Keresed a kiutat.
Eléd jön a meg.váltás,
De te nem élsz vele soha, soha
Keresed a kiutat.
Eléd jön a meg.váltás,
De te nem élsz vele soha, soha
2016. április 23., szombat
Gondolatok egy tábor kellős közepén
Borongós kora este
Kiereszti szívedből
Az összegyült szomorú gondolatok
Halmazát.
A te életed
S családod élete
Akaratlanul
Összeütközik.
Tehetetlenül ülsz
Nem tudod mit csinálj
Hiszen te élnéd
Mint mindenki más, a fiatalság eleji éveit.
De szíved s agyad sem engedi
Hanem a nem megfelelő pillanatokban -
puff! -
Csak úgy kibukkan.
Várod a rég elfeledett sírást
De az nem érkezik.
S így tehetetlenül ülsz újra száraz szemekkel
A messzeségbe nézve várva a kiútat.
Kiereszti szívedből
Az összegyült szomorú gondolatok
Halmazát.
A te életed
S családod élete
Akaratlanul
Összeütközik.
Tehetetlenül ülsz
Nem tudod mit csinálj
Hiszen te élnéd
Mint mindenki más, a fiatalság eleji éveit.
De szíved s agyad sem engedi
Hanem a nem megfelelő pillanatokban -
puff! -
Csak úgy kibukkan.
Várod a rég elfeledett sírást
De az nem érkezik.
S így tehetetlenül ülsz újra száraz szemekkel
A messzeségbe nézve várva a kiútat.
2016. április 19., kedd
Zűrzavar a fejedben
Volt
már úgy, hogy suhanó képek egyvelege betöltötték gondolataidat? Esetleg úgy,
hogy a nagy rengetegben egyszer csak előbújt néhány kínos, szomorú vagy
szenvedéllyel teli kép, amire legszívesebben nem gondolnál vissza soha? Biztos,
hogy igen. Akármennyire is el van foglalva az ember vagy akárhány problémával
küzd nap mint nap, az agyban a gondolatok nagyon sokszor olyan helyekre
szálnak, ahol egyes pillanatokban nincs mit keressenek. Ezek a gondolatok kis
szörnyecskék, amik általában abban a pár boldogságos vagy nagyon nem megfelelő
momentumokban másznak ki, amikor leginkább önfeledten élnéd az életet vagy az
órára/munkára figyelnél. A rossz gondolataid áramlását csak úgy lehet
megakadályozni, hogyha ezernyi örömteli élménnyel töltöd meg a képzeletbeli
tarsolyodat és azzal is, hogy rengeteg embert ismersz meg. Így aztán többnyire
eltörpül az az érzés, hogy te vagy a világon a legboldogtalanabb ember, mivel
az emberekkel együtt saját mumusait is megismerjük. Ezek pedig rá ébresztenek
arra, hogy nem te vagy egyedül a sok bajjal, hanem más is. A kínos és az egyéb
gondolatokat csak úgy, hogy azon nyomban más dologra gondolsz, mert ha nem,
akkor rákvörös leszel.
De
mit kell akkor csinálni, hogyha az a rossz démon satuba szorít és fojtogatva elvárja,
hogy belemerülj a negatív gondolataid legmélyebb bugyraiba? Ilyenkor a
leginkább ajánlott az, hogy kiereszd magadból a sok negatív dolgot. Van,
aki sír, panaszkodik vagy sajnáltatja magát. De van, aki egy véget nem érő,
mindennel megfűszerezett éjszakába veti bele magát. Ez is egy alternatíva, de
nem igazán válik be. Utána leginkább üres maradsz, és még jobban vágysz arra,
hogy ne maradj egyedül a gondolataiddal. Én leginkább az olvasástól és írástól
könnyebbülök meg, már rég nem a sírástól.
Gondolom,
hogy mindenki felteszi azt a kérdést, hogy hogyha összevisszaság van a
gondolataid között, akkor lehet-e rendet csinálni köztük. Csomó erőfeszítéssel
és akarattal, bizony lehet. Sok év kell hozzá, hogy az ember megfejtse
gondolatai mivoltát és titkát. De nem lehetetlen. Dilemma, hogy van-e elég idő
az embernek és megéri neki, hogy ezt végigcsinálja. Főleg ebben a rohanó
világban...
2016. március 20., vasárnap
Párok s álmok
Hány "nagy szerelmem" is volt amióta ideköltöztem? Hmm, vagy három. Ahhoz képest nem vészes. Hány ajakkal is ápoltam bensőséges kapcsolatot amióta itt vagyok? Ahhoz képest elég sokkal. Hány fiúval is maradtam? Egyel se. Remek.
Mindegyik csók után, amit kicsit vagy nagyon ittasan adtam mindegyik egy kétségbeesett kiáltás volt, azért, hogy szeretet kapjak valamelyiktől. De egy pár perc vonzalomnál többet nem kaptam. Pedig vészesen fogy el, ott legbelül az az ökölnyi, aortával és vérrel teli szerkezetnek az ereje. Gyengeség, kietlenség és pusztaság marad utána.
A felső irányításról ne is beszéljünk. Hogy ott mi le nem folyik... Borzasztó. Más már rég megőrült volna. De van egy olyan gyanúm, hogy az örökös romantikus vagy akár khm, erotikus fantáziálások már hozzám tartozik, az én részem és nehezen fogok megszabadulni tőle. Pedig pokollá teszik az életemet. Nem hagynak békén, nyugton.
Mindegyik új ismerkedésnél pozitívan állok hozzá mindenhez, nagy mellbedobással csinálom. Mindegyiknél reménykedem, hogy elég vagyok neki, hogy jól vagyok neki, hogy tetszem neki. Hogy ebből az ismerkedésből több valami lehet. De nem. Eddig egyikből se lehetett.
S azért fáj. Emiatt vagyok egyes pillanataimban elbizonytalanodva, utálva magamat és tétlenül állva az egész előtt. Nagyon hiányzik valaki. Akinek elég vagyok, akinek jól vagyok és akinek tetszem is. S aki majd visszatart a hülyeségtől, aki majd bátorítani fog akkor, amikor nem lesz elég erőm...
Szükségem van valakire. Egy olyan hibákkal teli fiúra, aki megtud becsülni, nem akarja elbolondítani a fejem, nem használ ki, hanem meghallgat, megpróbálja átérezni a helyzeteimet és elviseli minden hülyeségemet.
Kell valaki, Na.
Mindegyik csók után, amit kicsit vagy nagyon ittasan adtam mindegyik egy kétségbeesett kiáltás volt, azért, hogy szeretet kapjak valamelyiktől. De egy pár perc vonzalomnál többet nem kaptam. Pedig vészesen fogy el, ott legbelül az az ökölnyi, aortával és vérrel teli szerkezetnek az ereje. Gyengeség, kietlenség és pusztaság marad utána.
A felső irányításról ne is beszéljünk. Hogy ott mi le nem folyik... Borzasztó. Más már rég megőrült volna. De van egy olyan gyanúm, hogy az örökös romantikus vagy akár khm, erotikus fantáziálások már hozzám tartozik, az én részem és nehezen fogok megszabadulni tőle. Pedig pokollá teszik az életemet. Nem hagynak békén, nyugton.
Mindegyik új ismerkedésnél pozitívan állok hozzá mindenhez, nagy mellbedobással csinálom. Mindegyiknél reménykedem, hogy elég vagyok neki, hogy jól vagyok neki, hogy tetszem neki. Hogy ebből az ismerkedésből több valami lehet. De nem. Eddig egyikből se lehetett.
S azért fáj. Emiatt vagyok egyes pillanataimban elbizonytalanodva, utálva magamat és tétlenül állva az egész előtt. Nagyon hiányzik valaki. Akinek elég vagyok, akinek jól vagyok és akinek tetszem is. S aki majd visszatart a hülyeségtől, aki majd bátorítani fog akkor, amikor nem lesz elég erőm...
Szükségem van valakire. Egy olyan hibákkal teli fiúra, aki megtud becsülni, nem akarja elbolondítani a fejem, nem használ ki, hanem meghallgat, megpróbálja átérezni a helyzeteimet és elviseli minden hülyeségemet.
Kell valaki, Na.
A sokadik első
Száraz lelkek,
Száraz ajkak
Egytől egyig
Összetapadnak.
De nem így képzeltem el. Váratlan fordulatként jött és úgy is ment el, pusztaságot érzéketlenséget hagyva maga után.
Van akinek felszínes, van akinek az egész életet jelenti. Nekem a kettő között volt. Fontos volt nekem, de tudtam, hogyha elveszítem, nem fogok megváltozni tőle annyira. Úgy is lett.
Azon gondolkoztam, hogy megint aznap éjjel nem én voltam. Pedig dehogynem! Én műveltem mindent. Én kezdeményeztem, azután pedig hagytam, hogy magával sodorjon az egész. Előtte legalább ezerszer azt mondtam, hogy nem. És mégis. Megtörtént. Nincs már visszaút. A rossz körülmények ellenére jó volt. De nem így képzeltem el.
Száraz lelkek,
Száraz ajkak
Egytől egyig
Összetapadnak.
Száraz ajkak
Egytől egyig
Összetapadnak.
De nem így képzeltem el. Váratlan fordulatként jött és úgy is ment el, pusztaságot érzéketlenséget hagyva maga után.
Van akinek felszínes, van akinek az egész életet jelenti. Nekem a kettő között volt. Fontos volt nekem, de tudtam, hogyha elveszítem, nem fogok megváltozni tőle annyira. Úgy is lett.
Azon gondolkoztam, hogy megint aznap éjjel nem én voltam. Pedig dehogynem! Én műveltem mindent. Én kezdeményeztem, azután pedig hagytam, hogy magával sodorjon az egész. Előtte legalább ezerszer azt mondtam, hogy nem. És mégis. Megtörtént. Nincs már visszaút. A rossz körülmények ellenére jó volt. De nem így képzeltem el.
Száraz lelkek,
Száraz ajkak
Egytől egyig
Összetapadnak.
2016. február 11., csütörtök
I. hazatérés
A városba vezető út fényeivel
Oly kedves énnekem
Szüleim, testvérem várnak
Jól megölelni vágynak.
Az első hazautazás
Veréssel,
Sírással,
Ordibálással
"Kellemesen" eltelt.
De mindig visszatérek.
Oly kedves énnekem
Szüleim, testvérem várnak
Jól megölelni vágynak.
Az első hazautazás
Veréssel,
Sírással,
Ordibálással
"Kellemesen" eltelt.
De mindig visszatérek.
Éjjeli hangkavalkád
Esőcseppek hangját
Dalolja a sötét, kék ég
Lágyan bekúszik fülembe
Még, még, még többet kíván
Mert ennyi nem elég.
Fájó dallamok
Szívszorító hangok
Puha zörgések
Táncraperdítő zenék.
Ez mind az eső.
Dalolja a sötét, kék ég
Lágyan bekúszik fülembe
Még, még, még többet kíván
Mert ennyi nem elég.
Fájó dallamok
Szívszorító hangok
Puha zörgések
Táncraperdítő zenék.
Ez mind az eső.
Majd csak a jövőben fog kiderülni
Majdnem fél év telt azóta, hogy az életem teljesen felfordult. Annyi kihívásban és megpróbáltatásban volt részem ezalatt az idő alatt, mint előtte soha. Októberben úgy ugrottam egy órási nagy fejest, hogy bíztam a legjobbakban és magamhoz képest pozitívan álltam a dolgokhoz.
De minden álmom, ami ehhez a szakhoz, szakmához füződött egészében szertefoszlott.
A visszajelzések nem olyanok, mint amire én vártam vagy amilyet szerettem volna az elején. Pedig rengeteget fejlődtem, ezt bizton állíthatom, mert érzem, de úgy tűnik, hogy ez nem elég.
Nem gondoltam volna, hogy ezt már az első félév után fogom mondani, de belőlem újságíró a büdös életbe nem lesz. Habár, ami engem is meglep, az akarok lenni. De nem vagyok elég hozzá egyszerűen. Nincs meg a kellő tehetségem, nem tudok helyesen írni, ismétlem a szavakat...
Az százas, hogy a három évet végig fogom csinálni, tartva a szintemet, s azért is, hogy a szüleim ne csalódjanak. De utána...
Majd csak a jövőben fog kiderülni.
De minden álmom, ami ehhez a szakhoz, szakmához füződött egészében szertefoszlott.
A visszajelzések nem olyanok, mint amire én vártam vagy amilyet szerettem volna az elején. Pedig rengeteget fejlődtem, ezt bizton állíthatom, mert érzem, de úgy tűnik, hogy ez nem elég.
Nem gondoltam volna, hogy ezt már az első félév után fogom mondani, de belőlem újságíró a büdös életbe nem lesz. Habár, ami engem is meglep, az akarok lenni. De nem vagyok elég hozzá egyszerűen. Nincs meg a kellő tehetségem, nem tudok helyesen írni, ismétlem a szavakat...
Az százas, hogy a három évet végig fogom csinálni, tartva a szintemet, s azért is, hogy a szüleim ne csalódjanak. De utána...
Majd csak a jövőben fog kiderülni.
2016. január 13., szerda
Helyzetjelentés
Amikor elhagy minden erőd
És csak te ülsz ott, egyedül
A kétségbeesés csak úgy kerülget
Téged pedig a világ lassan belülről szív be.
Látod a világot
Egy ablakon át
Előtted folyik minden
De megváltoztatni nem tudod már.
Döntések és percek
Ezen múlik az egész életed
De te, naivan
Hagyod, hogy múljanak.
Egy, kettő, három
Ki lesz a párom?
Hangzik a kis versike
Kattogva a fejedben.
Lelkem mélyén
Most szomorúság
Minden fény
Sötétbe borult át.
Nem vagyok jó senkinek
Lényemet senki se bírja el
Örökké az egyedüllétben,
Csak ott képzelem el magam.
Fordul a kocka.
De egy valaki hisz benned
Bátorít s támogat.
Segít, hogy jobb légy
És hogy ne csüggedj soha.
"Egy, kettő, három
Ki lesz a párom"
Szarság már nem érdekel
Menjetek a francba mindketten.
Magamat kell fejlesszem
Erős, önbizalommal tele
Hosszú hajú,
Szép mosolyú lánykává.
Mert az ember csak magára számíthat
Magából vehet erőt
Hogy leküzdhesse azt, hogy nem akarják
És azt, hogy egyeseknek nem elég jó.
Előttem egy élet
Pozitívan nézek elébe
Mert a végén sötétség jön
De addig is a napfény tündököljön.
És csak te ülsz ott, egyedül
A kétségbeesés csak úgy kerülget
Téged pedig a világ lassan belülről szív be.
Látod a világot
Egy ablakon át
Előtted folyik minden
De megváltoztatni nem tudod már.
Döntések és percek
Ezen múlik az egész életed
De te, naivan
Hagyod, hogy múljanak.
Egy, kettő, három
Ki lesz a párom?
Hangzik a kis versike
Kattogva a fejedben.
Lelkem mélyén
Most szomorúság
Minden fény
Sötétbe borult át.
Nem vagyok jó senkinek
Lényemet senki se bírja el
Örökké az egyedüllétben,
Csak ott képzelem el magam.
Fordul a kocka.
De egy valaki hisz benned
Bátorít s támogat.
Segít, hogy jobb légy
És hogy ne csüggedj soha.
"Egy, kettő, három
Ki lesz a párom"
Szarság már nem érdekel
Menjetek a francba mindketten.
Magamat kell fejlesszem
Erős, önbizalommal tele
Hosszú hajú,
Szép mosolyú lánykává.
Mert az ember csak magára számíthat
Magából vehet erőt
Hogy leküzdhesse azt, hogy nem akarják
És azt, hogy egyeseknek nem elég jó.
Előttem egy élet
Pozitívan nézek elébe
Mert a végén sötétség jön
De addig is a napfény tündököljön.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)