nem maradt más választásom,
csak az, hogy olyan meglepően gyorsan eltüntesselek az életemből,
mint amilyen gyorsan belecsöppentél.
nincs ámítás, sem álmodozás.
lehetetlenség és ábrándozás
sötétíti be az amúgy is szomorú napjaimat
akkor amikor nem váltunk szót.
nem számítok neked, hogyan is számíthatnék
hisz' ez kész röhej!
ezért inkább kilöklek
s veled együtt a szívemet.
gondolod, hogy lehetetlen?
sajnos nem, egyetlenem.
benned ami van, mérgező
olyannyira, hogy rögtön gúzsba köt.
szívemet ez ellopta,
s nem tudom mikor kerül vissza oda,
ahol a helye van.
gondolod, hogy menthetetlen vagy?
hogy semmi gyógyír, semmi vigasztalás
nem oldja meg problémáidat?
rosszul hiszed, hogy a világon csak fájdalom van.
igen.
még életed kezdetén vagy.
megannyi időd van,
ne pocsékold olyanra, ami nem te vagy.
ne temetkezz el a sötétség bugyraiba!
de azt se mondom, hogy változz meg.
mert nekem így vagy jó.
ha parányi szikra felcsillog
oda tüstént futni fogok.
de érezzem, hogy érdekellek
másképp, nem marad már más választásom.
u.i.: én neked köszönök mindent, visszatartottál rengeteg hülyeségtől csak azzal, hogy írtál nekem. másra nem gondoltam, mást nem kívántam. csak folyamatosan rád gondoltam.
(ha egyszer valaha olvasni fogod, miután már egy ideje nem beszélünk, tudd, hogy nem haragszom és nem csalódtam benned. gyönyörű ember vagy, ezt soha se felejtsd el.)
