Voltam - 2015

Tavaly ilyenkor azt kívántam, hogy menjek át az angol nyelvvizsgám, hogy sikerüljön az érettségim és a felvételi. Mindegyik sikerült, de hosszú volt az út.

Teljesen megváltoztam. Olyan dolgokat vittem véghez és csináltam, amelyeket soha a büdös életbe nem gondoltam volna, hogy valaha megcsinálhatom. És itt vagyok. Most 0 óra 18 perc. Ha jól belegondolok soha nem gondoltam egész életemben, hogy ez a 2015-ös év ilyen lesz. Nem tudom megmondani, hogy rossz volt-e vagy jó. De eltelt, és itt vagyok.

0 óra 23 perc.
Amikor visszatértünk az iskolában, tudtam, hogy ilyen jól kiérdemelt pihenés csak a nyári vakációban lesz. Ezerrel készültünk az érettségire, már akkor idegeskedtem. Februárban, azt hiszem legelőször részegedtem meg. Nem annyira, hogy ne tudjam, hogy mi van körülöttem, hanem annyira, hogy mindenféle hülyeséget össze-vissza beszéljek és ne tudjak egyenesen járni. De jó volt. Akkor még jó volt és semmi baj nem történt.

1 óra
Magyarországon is újév van már.
Áprilisban, pontosabban a közepén, ott voltam. Bulizni is voltunk. Egy olyan sráccal csókolóztam, akivel soha nem gondoltam volna, hogy lehet. De valahogy észre vett. És nagyon jó volt az a pár perc. Habár néha visszagondolva, mindig úgy érzem, hogy rohadtul béna voltam. De rég volt. Remélem, rajtam kívül senki sem emlékszik rá. Ó, igen. Akkor csókolt meg (nem én!) először egy nálam 2 évvel kisebb srác. Nem tudtam megakadályozni. Azt hiszem akkor kezdődött meg a lefelé vezető út.
Az előtt 2-3 héttel csókolt meg először egy fiú. Bizony, 18 évesen kaptam életem első csókját. Szégyelltem is valaha? Nem. Nagyon jó volt az első csók? Semleges volt. Olyan sráccal volt, aki tetszett is vagy csak úgy történt? Most visszagondolva nem volt egyik se. Akkor mintha valamit éreztem volna, de se külsőleg, belsőleg nem tetszett. Nem utálom vagy ilyesmi, de nem voltunk egymásnak valóak. De az is lehet, hogy túl válogatós vagyok. Hm.

Rohamosan közeledett a ballagás és azzal együtt az érettségi. Féltem, de mindent megtettem annak érdekében, hogy sikerüljön minden. De történt valami. Valami ami örökre megváltoztatott.

1 óra 13 perc
Május közepe. Nem sokkal, úgy kb. 2 hét múlva volt a ballagás. Egy buli. Sok ember. Sok alkohol. Akkor megváltoztam. Nem én voltam. Nem én voltam az a lány aki, miután megtörtént, visszamosolygott a tükörből és után hányt, úgy hogy senki se vette észre otthon. Azután jött a pokol. Azt hittem, hogy bízhatok bennük. De azután kiderült. És rendesen szenvedtem. Azért, mert megbíztam bennük. Féltem kimenni az osztályból. Szégyelltem magam egészen a lelkem mélyéig. De nem tudtam visszafordítani az időt. Nem akartam magam tönkretenni sem, emiatt nem rágódtam annyit rajta. Meg ott volt az érettségi. Volt min gondolkozzak és tanuljak. Ballagáson nagyon furcsa volt végig vonulni mindenki előtt, aki tudta, hogy mit tettem. Nem akartam látni az ítélő pillantásukat, úgy hogy csakis előre néztem. Egy valaki azonban ott volt végig mellettem, bíztatottés figyelmeztetett mindig amikor egy hibát követtem el. Ő ismer a legjobban. És hiányzik. Nagyon. A bankett meg... Borzasztó volt. A zene szar volt. Mindenki kiment a hotel előterébe és beszélgetett. Igazából nem mindenki, hanem csak az osztály egyik része. Amikor én is néhányszor kimentem, mert igen, ingáztam, akkor halottam,hogy mindenkiről és mindenről beszéltek. Elítéltem emiatt őket. De már nem érdekelt. Úgy se leszek velük többet már. De elegem volt.

Azután június elején elkezdődtek a szóbelik. (Még mielőtt minden elkezdődött levágattam a hajam. Senkinek se mondtam még, de amiatt az este miatt vágattam le. Egy új kezdetért, változásért. Most is hiányzik a hajam.) Még ezektől is nagyon féltem, pedig nem kellett volna. Mindegyiknél nagyon jó eredményt értem el. Még az infónál is. Azután jöttek az írásbelik. A románnal kezdődött, az volt a legnehezebb. De tudtam, és annyi oldalt írtam amennyit kellett. Olyan is volt az eredmény. Büszke voltam rá. A magyar már nem volt ilyen egyszerű. A verselemzéstől rettegtem a legjobban. Olyan verset kaptam, amit képtelen voltam normálisan elemezni. Rengeteget tökölődtem vele, még kétségbe is voltam esve. A harmadik tételtől nem féltem. Biztosan írtam minden sorát. De az eredményben csalódtam. Viszont ez van. Volt. A történelem írásbeli lepett meg a legjobban. Olyan témát kaptunk esszénél amiből nem tudtam úgy készülni, mert nem értettem és nem érdekelt annyira. És mégis. Ez a jegy emelte az egész médiámat. A pszichológia érettségit ne is említsük. 3 hónap felkészülés után eléggé jó jegyet kaptam, de lehetett volna jobb is, hogyha több ideje készültem volna. De mindegy is. Utána ugyanazokkal akik elárultak, megünnepeltük az érettségi végét. Utána nem igazán láttam őket. Nem is bántam.

1 óra 41 perc
Nyár. Elvileg pihenni kellett volna. De nem lehetett. Miután az érettségi sikerült felvételiztem az egyetemre. Könyvtárosra és újságírásra. Két nagy ellentét, nemde? És még most sem tudom, hogy jól tettem-e vagy sem. Végül az újságírás lett. Nem akartam a könyvek és a könyvtárak poros polcai között elbújni. Világot akartam látni, embereket megismerni. Lehet, hogy azzal a szakmával is sikerült volna. Most már mindegy.
A felfordulás után munkakeresés. Nem kaptam sehol se. De végül elkezdtem ott, ahol a testvérem kapott munkahelyet. 2 hónap volt. Nem tanultam annyi mindent 18 év alatt, mint azalatt a 2 hónap alatt. De szükségem volt erre. Borzasztóan sokat segített. Meg a pénz is jól jött. Az első fizetésemet kaptam meg ebben az évben. Nagyon örvendtem neki. Mielőtt nem költöztem volna el egyféleképpen eladtam megint a lelkemet. Megint nem tudtam magam visszatartani.


Ősz. Október. 28. Felköltöztem Kolozsvárra. Előzményként annyi, hogy majdnem feladtam az egyetemet, amiatt, hogy nem jutottam be bentlakásba. Újra kétségbe voltam esve. Nem akartam, hogy miattam a szüleim szenvedjenek és számunkra csillagászati összegeket adjanak ki rám. Nem akartam. De végül sikerült. Felköltöztem Kolozsvárra. Olyanokkal, akikkel nem gondoltam volna ismeretségünk elején, hogy fogunk találkozni. De pozitívan néztem előre. Ami meglepő, mivel én örökös pesszimista vagyok.

Viszont rettentően jó érzés volt új embereket megismerni. Élveztem azt, hogy minden ember más és más. Még akkor minden oké volt. De a kezdeti lelkesedésem kezdett alábbhagyni, amikor láttam, hogy nálam mérfölddel jobbak vannak mint én és soha nem fog sikerülni megelőzni őket a jegyek láttán. De emellett megint olyasmi történt, ami nem kellett volna. Akkor este olyasvalakit csókoltam meg akivel másnap találkoztam és nem bírtam a szemébe nézni. Bocsánatot kértem tőle, de ő leintett persze üzenetben, mondván, hogy nem számít ami történt. Csak ennyi volt. Szerintem még most is egy idióta, buta libának hisz. Más is történt. De azt annyira szégyellem, hogy nem vagyok képes leírni. Csak annyi, hogy nem tudtam azt sem visszatartani.
2 óra 1 perc
Megint nem tudtam magammal és a gondolataimmal foglalkozni. Ott voltak velem mindennap, nehéz volt nem visszagondolni rájuk. De nem tudtam gondolkodni ezeken. Sokkal fontosabb dolgok voltak. Házik készítése, órákra való járás és a körülöttem lévő emberek megismerése. Sikerült barátoknak mondható embereket szerezni.

Ezután megint a pokol jött számomra.
Gólyatábor. Nagy. Sok ember. Százan. De én pont egy olyannal kellet kavarjak, aki 1. nem is néz ki jól, 2. seggrészeg volt, 3. visszagondolva egy olyan hozzám közel álló személyre emlékeztet, aki mondhatni életet adott, de tönkre is tette azt.  Majdnem megtörtént. Vele. Úgy, hogy nem is ismertem. Úgy, hogy megint ittam és nem tudtam visszatartani és visszafogni magam. Azóta az éjszaka óta nem élek nyugodtan. Az a feelingem van, hogy hagyott bennem valamit. Igen, ott benn. Pedig nem volt bennem. De rám ment el. Megijedtem. Még most is meg vagyok ijedve. Nem akarok most egy pocaklakót. Most nem. Majd 5-6 év múlva, de most nem. Nem akarok. Azóta már egyszer megjött, de akkor is. Félek. Félek, mert karácsony előtt nap összeestem. Most nem akarok pocaklakót. Nem.

2 óra 28 perc
Elérkezett a szülinapom. Azelőtt életem első randiján is voltam. Kellemes volt. Teáztunk. Azóta se beszélünk. De nem is bánom.
Szülinapomkor végre velem egyidős lányokkal ünnepelhettem. Boldog voltam akkor este. Végig mosolyogtam, és olyan emberekkel voltam körülvéve, akik fontossá váltak számomra amióta felköltöztem. Hiányzott a családom.

A gólyatábor óta sok emberkével megbarátkoztam azok közól akik ott voltak. Még mindig jóba vagyok velük és remélem, hogy jóba is maradunk. De azok után ami a gólyabál buliján történt, félek attól, hogy megint jönnek az elítélő pillantások.

Borzasztóan vártam a gólyabált. Éreztem, hogy jó lesz. Őszintén, nem tudom milyen volt. A halvány emlékeim szerint jó volt. A zene jó volt. Jó volt táncolni. Arra viszont nagyon is emlékszem, hogy mindenkihez odamentem akit ismertem, köszöntem, vagy megöleltem, vagy megpusziltam. Szégyellnivaló? Lehet, hogy nem, de én igen is szégyelltem magam. Kétszer akartam megcsókolni két olyan srácot akik igazából nem tetszettek. Értelmetlenség. Alkohol. Azután meg egy olyan ribancos módon elkezdtem egy csávóval csókolózni aki alig szólt hozzám még a gólyatáborban, nem is tetszett igazán. És mégis. Megint. Értelmetlenség. Alkohol. De egy kék szemű, barna göndör hajú megcsókolását viszont nem bántam. De rövid volt és többet nem ismétlődik meg. De az érdekes volt, hogy rá két napra oda jött és megölelt... Na de mindegy.
Másnap képtelen voltam felkelni. A fejem szerencsére nem fájt, de gyomrom egész nap kavargott. Utáltam magam. Utáltam azt a személyt akivé váltam. Utáltam azt, hogy saját magam csináltam rosszat a saját szervezetemnek. Aznap ki se mozdultam a házból.

Roppantul vágytam haza. Nyugalomra, csendre vágytam, hogy összeszedjem magam. Hogy elgondolkozzak azokon a dolgokon, amelyek ebben az évben velem történtek. Hogy észrevegyem a hibákat, amiket műveltem.

2 óra 47 perc
Nem akarok hasonlítani rá. Nem akarok olyan lenni mint ő. Nem akarok olyan ember lenni, aki a saját nyomorúságába merül el lassan-lassan, anélkül, hogy segítséget kérjen. Nem akarok hasonlítani rá. Világot akarok látni, embereket megismerni. Újra kamerát akarok tartani a kezemben, úgy ahogyan a mi szakunk gólyatáborában tartottam. Újra akarok cikkeket megjelentetni, ahogyan eddig is megjelent 4 cikkem. Újra akarok randizni, ezúttal egy olyasvalakivel akivel tényleg lesz valami, nekem való okos, nem lusta, nem hasonlít senkire sem, és nem részeges. Jó jegyeket szeretnék kapni, ahogyan eddig is. Igaz, hogy nem a legjobbak, és nem vagyok tiszta 10-es, de se nem közepesek, vagy rosszak. Hanem jók. Írni akarok. Rólam. A világról. Az életről. A boldogságról. A könyvekről. Újságíró szeretnék lenni. Nagyon. De ha az sem leszek, nem lesz baj. De miután elvégeztem az egyetemet, és az esetleges mesterit, akkor dolgozni akarok. Pénzt keresni. Nem meggazdagodni, csak egy picivel jobban élni, mint most. Saját lakásban lakni. Na jó, bérben, de mégis egyféleképpen a sajátban. Budapesten. Vagy legalább Debrecenben. Életet élni. Normálisat. Jóval és rosszal együtt.

Nem kérek sokat. Tényleg nem. Nem érdemlem meg? Nem tudom.

Rengeteg döntést hoztam. Jót és rosszat. Ez majd kitudódik. Nem tudom milyen leszek ebben az évben. De nem akarok ugyanolyan lenni és ugyanúgy viselkedni, mint tavaly. Hiányzik a régi önmagam. És visszahozom őt, a hosszú hajammal együtt, ebben az évben, bármi is lesz.

3 óra
Éjfélkor azt kívántam, hogy ne legyen pocaklakóm. Hogy sikerüljenek a vizsgáim és hogy 8,50-es médiám legyen. Hogy ne legyek ugyanolyan mint ebben az évben.

Volt. Voltam. Leszek.

Ide-oda

Járkálok ide-oda
Nem tudok nyugton ülni.
Egyszer te, egyszer ő
Nem bírok már gondolkodni.

Eközben más is megfordul
A szám közelében
De ha veled kell beszéljek
Akkor hagyok mindent az elenyészésbe.

De mégis
Azután az éjszaka után
Rengeteget gondolok rád
Még ha elég bajt is okoztál.

Veled álmodtam a múlt éjjel
Érthetetlen marhaságot.
De nem tudom mit kezdjek veled
Mert valaki rossz személyre emlékeztetsz.

Elegem van az
Ide-oda járkálásból
Egy helyen akarok maradni
És egy emberkét szeretni.