Te meg én

a nap sugara
testedet megvilágítja,
sötétbarna hajad
méz barnává változik.
eltűnik a tér,
s csak te meg én
az örökkévalóság küszöbén.

izzó leheleted fülem mögött
megőrjít, megbabonáz.
finom és egyben durva ujjperceid
a bőröm minden szegletéhez elér.
fehér bőröd kontraszt a barna bőrhöz képest,
de mégis eggyé válnak.

a bársonyos csókokat és simogatásokat
felváltja
a türelmetlenség, s az egymás iránti éhség
elviselhetetlenné tesz mindent.
de a ragaszkodás
felülmúlhatatlan valóság.

szerelmes suttogások
édes sóhajtások,
nevemet kiáltod
nevedet kiáltom.
lélekbehatoló egyesülésnek
örök szerelem a folytatása.

mindez rohamos,
fejben áramló fantázia,
mert te meg én
nem létezünk
csak te és én
külön lélegzünk.