Párok s álmok

Hány "nagy szerelmem" is volt amióta ideköltöztem? Hmm, vagy három. Ahhoz képest nem vészes. Hány ajakkal is ápoltam bensőséges kapcsolatot amióta itt vagyok? Ahhoz képest elég sokkal. Hány fiúval is maradtam? Egyel se. Remek.

Mindegyik csók után, amit kicsit vagy nagyon ittasan adtam mindegyik egy kétségbeesett kiáltás volt, azért, hogy szeretet kapjak valamelyiktől. De egy pár perc vonzalomnál többet nem kaptam. Pedig vészesen fogy el, ott legbelül az az ökölnyi, aortával és vérrel teli szerkezetnek az ereje. Gyengeség, kietlenség és pusztaság marad utána.

A felső irányításról ne is beszéljünk. Hogy ott mi le nem folyik... Borzasztó. Más már rég megőrült volna. De van egy olyan gyanúm, hogy az örökös romantikus vagy akár khm, erotikus fantáziálások már hozzám tartozik, az én részem és nehezen fogok megszabadulni tőle. Pedig pokollá teszik az életemet. Nem hagynak békén, nyugton.

Mindegyik új ismerkedésnél pozitívan állok hozzá mindenhez, nagy mellbedobással csinálom. Mindegyiknél reménykedem, hogy elég vagyok neki, hogy jól vagyok neki, hogy tetszem neki. Hogy ebből az ismerkedésből több valami lehet. De nem. Eddig egyikből se lehetett.

S azért fáj. Emiatt vagyok egyes pillanataimban elbizonytalanodva, utálva magamat és tétlenül állva az egész előtt. Nagyon hiányzik valaki. Akinek elég vagyok, akinek jól vagyok és akinek tetszem is. S aki majd visszatart a hülyeségtől, aki majd bátorítani fog akkor, amikor nem lesz elég erőm...

Szükségem van valakire. Egy olyan hibákkal teli fiúra, aki megtud becsülni, nem akarja elbolondítani a fejem, nem használ ki, hanem meghallgat, megpróbálja átérezni a helyzeteimet és elviseli minden hülyeségemet.

Kell valaki, Na.

A sokadik első

Száraz lelkek,
Száraz ajkak
Egytől egyig
Összetapadnak.

De nem így képzeltem el. Váratlan fordulatként jött és úgy is ment el, pusztaságot érzéketlenséget hagyva maga után.

Van akinek felszínes, van akinek az egész életet jelenti. Nekem a kettő között volt. Fontos volt nekem, de tudtam, hogyha elveszítem, nem fogok megváltozni tőle annyira. Úgy is lett.

Azon gondolkoztam, hogy megint aznap éjjel nem én voltam. Pedig dehogynem! Én műveltem mindent. Én kezdeményeztem, azután pedig hagytam, hogy magával sodorjon az egész. Előtte legalább ezerszer azt mondtam, hogy nem. És mégis. Megtörtént. Nincs már visszaút. A rossz körülmények ellenére jó volt. De nem így képzeltem el.

Száraz lelkek,
Száraz ajkak
Egytől egyig
Összetapadnak.