még most is

még most is,
ha egyedül vagyok s gondolataim ostromolnak,
eszembe jutsz.
de már nem hajkurászom oly' eszeveszetten
a mérhetetlenül csalóka fantáziákat veled,
mielőtt szememet lehunyom az éj leple alatt.

még most is,
ha egy szerelmes dalt,
vagy bármelyik más rád emlékeztető éneket meghallok
a szívnek nevezett szerv
egy kicsit mindig
összeomlik, összetörik, összevagdosódik, összezúzódik.

még most is,
nap mint nap azon morfondírozom,
hogy foglak teljesen eltüntetni
a mélységes feketeségemből,
ahová kuckót építettél magadnak,
lassan már másfél éve.

még most is,
átkozlak téged azért,
mert olyan képtelenné, kétségbeesetté, örültté tettél
anélkül, hogy akartad volna,
anélkül, hogy azt gondoltad volna,
hogy egy kárhozott, szeretetéhes lélekkel kezdesz el beszélgetni.

még most is,
abban reménykedem,
hogy elszakadok ebből a fojtott szürkeségből
és egyedül maradok.
nem kellenek más ajkai vagy kezei,
a tiedet úgyse kaptam meg, más még úgy se tudna helyettesíteni.

mintha már lassan kiszédelegnél belőlem.